Jézus Krisztus Úr! – Ünnepi örömüzenetek Erdődön

Húsvét elsőnapján Kaszaniczki Csongor erdődi lelkipásztor hirdetett Igét Pál apostol filippibeliekhez írott levele 2. részének 5-től 11-ig terjedő versei alapján: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

”Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ez az ősi keresztyén köszöntés lényegében kifejezi a húsvéti örvendezés múlhatatlan örömét, az ünnep lényegét.  Az Ige egy őskeresztyén himnusz, megtalálható benne Isten szeretetének, Krisztusban feltárulkozó mélysége és magassága.  A győztes, diadalmas Krisztust az ismeri igazán, aki látta a nagypénteki szenvedő arcot. A két arc ugyanis együtt igaz. A két arc egymás nélkül hamis és torz. A két Krisztus arc feltételezi egymást, és elszakíthatatlanul összetartozik. A nagypénteki szenvedő, és a húsvéti diadalmas arc is ugyanarról a jóról, Isten kegyelmes szeretetéről vallanak. Az úrvacsora jegyei is megerősítenek minket afelől, hogy Isten kegyelme elég ahhoz, hogy eltörölje bűneinket, feloldja a halál rabságát, és diadalmasan felvegyen bennünket is az Ő örök dicsőségébe. Adja Isten, hogy mi, akik ma itt együtt vagyunk, egykor majd Istennél, elmondhassuk: „…Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.” – mondta a lelkipásztor.

Ünnep másodnapján Kánya Réka első éves teológus hirdetett Igét. „Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték őt, de ő eltűnt előlük.” (Lk 24,30-31) A mély csalódások megbéklyózzák az embert. Ilyen mélységes csalódottsággal indult el egykor Jeruzsálemből Emmausba a két tanítvány, azzal a szomorúsággal, hogy meghalt a Mester. Útjuk során maga a feltámadott Krisztus szegődött melléjük, de „látásukat azonban mintha akadályozta volna valami”, nem ismerték fel Őt. Amikor megérkeztek Emmausba behívták Jézust magukhoz éjszakára, „És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, Ő azonban eltűnt előlük.

”Ne engedjük, hogy a mindennapok csalódásai, gondjai, terhei meggátolják a látásunkat, hanem lássuk meg a Feltámadott Úr Jézust – fogalmazott Kánya Réka teológus.